Szabó Lőrinc - Semmiért egészen

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Jékely Zoltán - Az alkonyat

Jékely Zoltán: Az alkonyat

Az alkonyat a legtisztább zene,
az alkonyat a legszebb épület;
meghallhatod, ha nincsen is füled,
megfoghatod, ha nincsen is kezed.

Az alkonyat a legszebb költemény,
ködtemplomon a legszebb falikép;
ha ilyet alkotnék valamikép,
halhatatlanságom nem félteném.

Az alkonyat a lelkemnek tava,
melyen hattyú módjára útrakél
s csak hagyja, hagyja, hogy ide s tova
ringassa rajta az esteli szél.

Falu Tamás - Esti ima

Falu Tamás: Esti ima

Ne fájjon a lelkem,
ne fájjon a testem,
legyen, ki felemel,
amikor elestem.
Amit méznek érzek,
epévé ne váljék,
kövessen a béke,
mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
szóljon hozzám szépen,
s ne a hátán vigyen,
hanem az ölében.

Weöres Sándor - Keverd a szíved

Weöres Sándor: Keverd a szíved

Keverd a szíved
napsugár közé
készíts belőle lángvirágot,
és aki a Földön mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.

Radnóti Miklós - Hasonlatok

Radnóti Miklós: Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát,
s nem ismerem ma sem
egészen még
nehéz hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst –
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

s mint napsütötte égiháború:
sötétarany,-
ha megharagszol,
ép oly vagy, mint az ú,

mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

Móra Ferenc - A szív

Móra Ferenc: A szív

A szív a legfurcsább csavargó,

Vigyázzatok reá nagyon!

A megszokás halála néki,

De mindig kész van útra kélni,

Ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,

A tolvaj-utat kedveli,

Hiába tiltja tilalomfa,

Nem hajt veszélyre, tilalomra,

Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,

Minden lépése új talány:

Onnan szalad, hol rája várnak,

S hívatlanul oson be másnap

Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,

Ne bánjatok durván vele!

Mert ahonnan elűzték egyszer,

Hívhatják vissza bár ezerszer,

Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó -

Dölyfös kacajjal elszalad,

Hogy megalázva, elgyötörve

Visszalopóddzék a küszöbre,

Hol csupa dacból megszakad.

Tamkó Sirató Károly - Bíztató

Tamkó Sirató Károly: Bíztató

Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!

Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!

Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.

Minden beérik, révbe fut:
És győzött az, ki várni tud.

József Attila - Amit szívedbe rejtesz

József Attila: Amit szívedbe rejtesz

Freud nyolcvanadik születésnapjára

Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!

Ivan Goll - Cédrus

Ivan Goll: Cédrus

Cédrus szeretnék lenni csak 
A házikód előtt 
Picinyke cédrus-ág 
Az ág egy levele 
A levél árnya csak 
Az árny mely hűset ad 
Hogy homlokodra hulljak 
Egy kósza pillanatra. 

Juhász Gyula - Szavak

Juhász Gyula: Szavak

Szavak, csodálatos szavak,
Békítenek, lázítanak.
Eldöntenek egy életet.
Följárnak, mint a kísértetek.
Szárnyalnak, mint a gondolat.
Görnyedve hordnak gondokat.
Világokat jelentenek.
Meghaltál, ha már nincsenek.
Dalolnak és dadognak ők.
Gügyögnek, mint a szeretők.
Ölnek és feltámasztanak.
Szavak, csodálatos szavak.

Keresztes Ágnes - Egyedül

Keresztes Ágnes: Egyedül

Lehet erős az ember
és próbálkoztam is vele elégszer:
a mondat másik fele lemaradt:
rávitt a kényszer.

Elbírtam én, amit cipelni kellett,
mert nem volt hol letenni.
Hányan mondjuk ugyanígy mosolyogva:
ó, csupa semmi!

Mert a magány, az szégyellnivaló,
csilingelve riaszt, akár a pestis.
Hát rejtegetett púpját megszokja lassan
lélek is, test is.

Néha boldog az ember egyedül,
és néha kőkemény –
de belül fojtott gyöngédség az asszony
meg eszelős remény.

Juhász Gyula - Emlék

Juhász Gyula: Emlék

A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!

Radnóti Miklós - Virágének

Radnóti Miklós: Virágének

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.

József Attila - Reménytelenül

József Attila: Reménytelenül

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban...

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

Ady Endre - A harmadik emeletre

Ady Endre: A harmadik emeletre

Szobám: a harmadik emelet
S aki szeret,
Gondolja meg, mert hosszu az út,
Mert rossz, hazug,
Aki tagad.

Drágám, te ne erőltesd magad:
Az áldozat
Sokkal több, mint három emelet
S hogyha veled
Találkozom:

Én az egész valómat hozom
S nem átkozom,
Aki csupán félig jön ide,
Mert nincs hite:
Ne jöjj ide.

Hajnal Anna - Ének

Hajnal Anna: Ének

Sem esőnek dobolása,
sem szeleknek ordítása
fel nem riaszt engemet,
sem a fáknak gyenge zöldje,
rigó hímje, kakukk hölgye
nem indítja szívemet,
nem énekek és nem színek,
gyönge szagok, réti hímek,
kankalin, sem ibolya,
nincs ajkamnak mosolya.

Vággyal nem, búval sem élek,
mint gubóban lepkelélek
szálak fonnak át meg át,
minden tagom mozdulatlan,
sorsom csak áll fordulatlan,
csillagzat vagy délibáb.
Minden szólam szólalatlan,
minden lépés indulatlan,
fényes ködfolt a jelen
s időm múlik jeletlen…

Küllők, kerekek forognak
újszülöttek fintorognak
s ríni kezdnek hirtelen,
malmok, tyúkok kotkodálnak,
völgyek csúsznak, hegyek mállnak
s kizöldülnek esztelen,
hagyom mállni akik mállnak
zabáljanak, kik zabálnak,
sutban, zugban, szemeten
ki mint tehet, úgy tegyen:

énfölöttem mint az álom
csillag áll az éghatáron,
nagy szövőszék, távoli,
kinek rengő motollását,
selyem gyolcsa suhogását
egyre vélem hallani.
Énköröttem láthatatlan
gubó készül, bonthatatlan,
fojtó, fojtó kegyelem,
elveszejtesz szerelem.

Kaffka Margit - Csend

Kaffka Margit: Csend

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
– Ily csendről nem tudok.

De ismerem
Hol bús töprengés ág-boga terem,
A csonka mult idétlen hordozóját,
Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
Melyből a szótalan, közömbös árnyak
Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
Míg percre perc születni kénytelen,
– E csöndet ismerem.

László Noémi - Szakvélemény

László Noémi: Szakvélemény

Könnyű a dolga annak, aki várni tud.
Akiben nem kelt légszomjat az alagút.
Aki örül, hogy lába, karja, szíve van.
Aki keveset, de halálos biztosan.

Könnyű a dolga annak, aki lát.
Látja a szakadék fölött saját magát.
Látja, hogy miért nem zuhan bele.
Akinek van dühe, de bír vele.

Könnyű a dolga annak, aki tenni mer.
Aki a tetthez nem tanakszik senkivel.
Aki ha lép, nem vissza vagy tovább,
mert itt is, ott is csak a pusztaság.

Radnóti Miklós - Erőltetett menet

Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel, s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok fölött régóta már csak      a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa, és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka. Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, - de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek!

László Noémi - Kérdés

László Noémi: Kérdés

Tudod-e, amit én nem tudhatok,
amiről holdtöltekor álmodok,
emlékszel-e, ha el vagyok feledve,
velem vagy-e, amikor nem vagyok?

Álmomban, egyszer, súgva-settenkedve
eljössz-e velem sétálni a csendbe,
és engeded-e majd, ha megfagyok,
hogy eltemessenek a tenyeredbe?

Kányádi Sándor - Két nyárfa

Kányádi Sándor: Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.
Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

József Attila - Szerelmes vers

József Attila: Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak,
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
– Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

Tóth Árpád - A fa

Tóth Árpád: A fa

Ó, nézd a furcsa, ferde fát,
Mint hajlik a patakon át,
Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,
Hogy benne társad ne keresd?
Már ága között az arany napot
Nem tartja, madara elhallgatott,
Virága nincs már, sem gyümölcse,
Ő mégis áll, az alkony bölcse,
Mint a tünődő, ki ily estelen
A végtelen titkába elmerül,
És testtel is szelíden arra dűl,
Amerre lelke vonja testtelen…

Heinrich Heine - Memento

Heinrich Heine: Memento

A hajad olyan fekete,
a ruhád oly fehér:
az ifjuság ígérete
az élettel felér.

Ó, csal az ember élete!
ki tudja mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér…

Babits Mihály fordítása

Aranyosi Ervin - Az élet szép…

Aranyosi Ervin: Az élet szép…

Minden nap újra ébredünk,
s a nagy világba révedünk,
újabb utunkra indulunk,
dúdolva szép, bevált dalunk.

Minden nap újra kezdjük el,
ilyen az élet, menni kell!
Előre nézni, s tudni azt,
a múlt sosem jelent vigaszt.

Ne nézz hát vissza, nem szabad,
nehezen vonszolod magad,
a tegnap súlya válladon,
minden lépésnél hátranyom.

A mában élj és láss csodát,
élvezd virágok illatát,
a nap az égről rád nevet,
melengeti a lelkedet.

Végy észre apró örömöt,
hétköznapodba költözött
vidító szép varázslatot,
egy kedves embert, állatot,

virágokat, patakot, fát,
a szerelmet, ha rád talált,
s mindent mi jól esik neked,
élvezd a teljes életet.

Szabó Lőrinc - Valami örök

Szabó Lőrinc: Valami örök

Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,

valami messze, panasz néma gyász,
valami jaj, melynek már nincs keserve,
valami vágy s a vágy tilalma benne,
valami könnyű, szellő halk varázs,

valami, ami nem is valami,

valami még kevesebb, az, ami
valami tűntén kezd csak sejleni,
valami lassú, árny hűs rejtelem,
valami, ami újul szüntelen,
valami gyors, lőtt seb a szívemen.

Somlyó Zoltán - Csönd

Somlyó Zoltán: Csönd…

Jó otthon ülni a szürke sarokban,
mikor esőtül nedves a vidék.
Elmélyedni a nyomtatott sorokban,
hogy szomjuhozó lelked is igyék.

Elveszni testben, csak lélekben élni,
míg eső csapja ablaküveged.
Elfelejteni mindent – nem remélni…
Hogy csak az édes csönd legyen veled…

József Attila - Tudod, hogy nincs bocsánat

József Attila: Tudod,hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hívtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyű szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s így nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szorítsd üres szívedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

Illyés Gyula - Jó érezni

Illyés Gyula: Jó érezni

Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben
rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek
s érezni azt, hogy szép, Veled szép
és csak Veled teljes az élet.

Mit el nem értünk külön tévelyegve
talán egy kis fészek adja meg nekünk
hol ajk az ajkon egymást átölelve
nevetve-sírva boldogok leszünk.

Tóth Árpád - Hajnali szerenád

Tóth Árpád: Hajnali szerenád

Virrad. Szürkül a város renyhe piszka,
De túl, az enyhe, tiszta messzeségben
Új rajzlapját kifeszíti az égen
A hajnal, a nagy impresszionista.
Ezüst ónnal szeszélyes felhőt rajzol,
És álmodozva pingál enyhekéket,
S ragyogva tűzi az isteni képet
Az űrbe a hold, nagy rajzszög, aranyból.

A sötétség, az éji, rút csuha,
Lebomlik a fák törzsén nesztelen,
S borzong a jó hüvösben meztelen
Az erdő, az örök buja csuda:
Most, mielőtt pompás testét kitárja
Mindenkinek, nyújtózik hallgatag,
S várja, hogy a vén, dús kéjenc, a Nap
Aranyfésűt tűzzön nagy, zöld hajába.

De itt, a szűk utcák közé bezárva
A szürke hajnal szennyes és sivár,
Nagy, sárga szirmát elhullatta már
A lenge gázláng, az éj bús virága.
Itt-ott mered csak, s furcsán, betegen
Lobog a kétes és nehéz homályba
Egy-két borús fa, mint fakózöld fáklya,
Mely vakon leng a siket tereken.

Annuska, alszol? bús utcák során
A bús hajnalban járok egyedül,
S hogy vígasztaljon, halkan hegedül
Fantáziám, a magános cigány:
Erdőkkel, éggel, ajkad mosolyával
Hangfogózza dalát, míg ballagok,
Jó volna most megállni ablakod
Alatt egy édes, fájó szerenáddal.

A szívem adnám oda hegedűnek,
A szívem, melyből bú és vágy zokog,
Lopjon szivedbe enyhe bánatot
És kósza vágyat, mely árván röpülget,
Hogy szűz álmodban, halkan, édesen,
Nem is sejtve, hogy könny az, amit ejtesz,
Álmodban, mit reggelre elfelejtesz,
Sirasd el az én züllött életem.

Hervay Gizella - Étellel, csenddel…

Hervay Gizella: Étellel, csenddel…

Csak a szél. Már megint nem te vagy,
pedig étellel, csenddel vártalak.
A nagy szavakat, mint olcsó ruhát,
levetettem. Nem várok csodát.
Nem kérek semmit. Nem panaszkodom.
Csak tenyered helye üres arcomon.

Ami lettünk volna, vagyok egymagam.
Szavaimnak immár kettős súlya van.
Szemeddel is nézem, amit láthatok.
Veled járok, éppen hogy csak nem vagy ott.

Amit kimondani nem tudtam neked,
látod, most a munkám okos része lett.
S amit nem láttál meg elnyűtt arcomon,
az szólít meg. Tekinteteddel rokon.

Ady Endre - Tüzes seb vagyok

Ady Endre: Tüzes seb vagyok

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Ady Endre - Szívek messze egymástól

Ady Endre: Szívek messze egymástól

Valahol egy bús sóhaj szállt el
S most lelkemen pihen,
Valahol kacagás csendült most
S mosolyog a szívem.
Valahol szép lehet az élet,
Mert lány után futok
S valahol nagy lehet az átok,
Mert sírni sem tudok.

Valahol egy szívnek kell lenni,
Bomlott, beteg szegény,
Megölte a vágy és a mámor
Éppúgy, mint az enyém.
Hallják egymás vad kattogását,
Míg a nagy éj leszáll
S a nagy éjen egy pillanatban
Mind a kettő megáll.

Rainer Maria Rilke - A nap lenyugszik

Rainer Maria Rilke: A nap lenyugszik

A nap lenyugszik lágyan.
Bolyongok éberen.
A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,
ragyogva néz felém,
oly árva ott az égen,
akár a földön én.

Fodor András fordítása

Ady Endre - Sem utódja, sem boldog őse...

Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse...

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

Balogh József - Lehetőséglánc

Balogh József: Lehetőséglánc

Betakarózni – meleg szóval
alvást mímelni – altatókkal
csillagot adni – sötétségnek
havat hullatni – szürke télnek
ütlegek után – talpra állni
buszmegállókkal – együtt várni
lopni a napfényt – észrevétlen
járni az utat – ellenszélben
fürdetni csöndet – madárdalban
kiáltani, de – nagyon halkan
békénket – soha megtagadni
hitet hitetve – élni, halni.

Ady Endre - A kék tenger partján

Ady Endre: A kék tenger partján

Ahol mások élnek, szeretnek,
Én eljöttem ide betegnek,
Csókot temetni, álmot dobni,
Nyugodt partokon nem nyugodni.

Mindig a holnapra mosolygok,
Elvágyom onnan, ahol bolygok,
Úgy vágytam ide s most már szállnék.
Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.