József Attila - Áldalak búval, vigalommal

József Attila: Áldalak búval, vigalommal

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

Sík Sándor - A hajnal szerelmese

Sík Sándor: A hajnal szerelmese

Azt szeretem, aki nevet,
Akinek rózsaszín az arca,
Aki örül, aki kacag,
Aki dalolva megy a harcra.

Enyém az áprilisi szellő.
A feslő bimbót szeretem,
A hasadót, a harmatosat.
A hajnal a szerelmesem.

Az én emberem a gyerek,
A nagyszemű, nevető gyermek,
Akiben szűz minden-csírák,
Ezer erők rügyezve kelnek.

Az én emberem, aki fölkel,
Az induló, az ébredő,
Akinek győzelem az álma,
Akiben dalol a jövő.

Szeretem azt, aki akar,
Aki remény, aki ígéret.
Az enyém a vér és a tűz:
A fakadó fiatal élet.

Az ébredő napot imádom,
Megyek a virradat elé.
Az én lelkem a tüzek lelke,
Az én dalom a hajnalé.

Juhász Gyula - Jegenye lelkem

Juhász Gyula: Jegenye lelkem

A sors megrázta lelkemet,
Mint a vihar a jegenyét
És lelkem mindig énekelt
S csókolta a vihar egét.

Letörték legszebb ágamat,
Hajtottam újat s csöndesen
Megülték, mint a madarak,
A vágy, a jóság s szerelem.

S ha őket is elűzte mind
A végzet, mégis megmaradt
Egy álom, fájó és szelid,
Mint csíra tiszta hó alatt:

Hogy nem hiába nyílt az ág,
Madár hiába nem dalolt,
Hogy mindig lesz nekünk hazánk,
Ó jegenyék, ó csillagok!

Erdős Olga - Ölelj át

Erdős Olga: Ölelj át

Ha az éjszaka véget ér,
de még napkelte előtt,
Ölelj át,
vigyázz rám,
mint soha azelőtt
Ha hallgatsz,
én is hallgatok,
nézlek,
s beszívom illatod
Ha beszélsz,
iszom szavaid,
figyelem ajkad
és kezed mozdulatait.
Ha hozzádbújok,
veled biztonságban vagyok
Ha szeretsz,
nem kell úgy tennem,
mint a nagyok;
lehetek az…
aki vagyok.

Závada Péter: Szinopszis

Závada Péter: Szinopszis

Csak ezt a Májust hagyd, hogy végigégjen!
Oly könnyű volt veled, s velem nehéz.
Múltunk lakik ma minden létigében.
Nem baj, ha nem hiszel. Fő, hogy remélsz.

Platánfa ága csüng a vén ereszre.
Beléd oly görcsösen kapaszkodom.
Felnőtt még nem vagyok, de már gyerek se.
Se bölcsőm nem volt, sem kamaszkorom.

De minden olvadást fagyok követnek:
A polcon Rilke dől egy Proust-kötetnek
– eltűnt időnkben mennyi révület!
És mennyi szép remény zenéje benned!

Hát mondd: ha most ez így veled ma nem megy,
hogy is mehetne bármi nélküled?

Csukás István - Késői szerelem

Csukás István: Késői szerelem

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

B. Radó Lili: Tudd meg

B. Radó Lili: Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.

Gergely István - Könnycsepp marokban

Gergely István: Könnycsepp marokban

vigyázz rám hogy le ne essek
kavicson szét ne fröccsenjek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne szédüljek
nap tüzébe ne repüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám hogy ne remegjek
sötétségtől ne rémüljek
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha vihar szárnyán
felszürcsölne szörnyű sárkány
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha eresztenél
fakó múltba felejtenél
úgy vigyázz rám

vigyázz rám ha már nem vagyok
emlékedben szemem ragyog
úgy vigyázz rám

vigyázz rám mert amíg ragyog
vagyok ha már nem is vagyok
úgy vigyázz rám

úgy legyen

Szabó Lőrinc - Májusi éjszaka...

Szabó Lőrinc: Májusi éjszaka...

Késő volt, mentem haza, lelkem
az elmult nappal küszködött, 
mentem, mogorván, kimerülve,
a kertek és villák között,
nem is én mentem, csak a lábam
vitt a fekete fák alatt,
két lábam, két hű állatom, mely
magától tudja az utat.

S egyszerre a májusi éjben
valami hullám megcsapott:
illatok szálltak láthatatlan,
sűrű és nehéz illatok,
a lélegző, édes sötétben
szinte párolgott a világ
és tengerként áradt felém az
orgona, jázmin és akác.

Láthatatlan kertek mélyéből
tengerként áradtak felém,
nagy, puha szárnyuk alig lebbent
és letelepedtek körém,
a meglepetés örömével
lengették tele utamat
s minden gondot kifújt fejemből
ez a szép, könnyű pillanat.

S mintha élt volna, minden illat
külön megszólalt és mesélt,
ittam a virágok beszédét,
a test nélkül szerelmes éjt;
a rácson kísértetfehéren
áthajolt hozzám egy bokor
s úgy töltött csordultig a lelke,
mint szomjú palackot a bor.

És részegen és imbolyogva
indultam nagylassan tovább,
s új tenger dőlt a szomszéd kertből,
új bokor az új rácson át,
s az illattól már illatos lett
tüdőm és szívem és agyam,
egész testem elnehezült
s azt érezte, hogy szárnya van.

Hogy értem haza, nem tudom már.
- A gondom ma se kevesebb.
De azóta egy kicsit újra
megszerettem az életet,
s munka és baj közt mindig várom,
hogy jön, hogy majd csak újra jön
valami fáradt pillanatból
valami váratlan öröm.

Váci Mihály - Semmi az egész

Váci Mihály: Semmi az egész

Várom, hogy visszatérj,
szótlan szemembe nézz,
mosolyogj szomorún:
– Semmi az egész!
Semmi az egész .
Minden volt – ennyi lett!
Vezess már haza engem.
Szorítsd a kezemet.

Éjjelenként majd néha,
ha erősek leszünk,
amit remélni kellene
– arra emlékezünk.

Reményik Sándor - Akarom

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Sárhelyi Erika - Csöndesen...

Sárhelyi Erika: Csöndesen...

Csöndesen szeretlek.
Magamban. Nem, mint a csitrik,
Kik még világba kiáltják
Szívük határtalan örömét.
Az én szerelmem csak
Benned élve láttatja az erejét.
Álmodban szeretlek,
Nézve vonásaid jól ismert rajzait,
Mit rejthetnek vajon még
El nem mondott, éjben rejlő álmaid?
Szeretlek ébredőn, morcosan,
Szeretlek frissen és szakállas-kócosan.
És szeretlek téged munkába indulón,
Sietve adott csókoddal a számon,
S szeretem, ahogy tested nyomát
Elsimíthatom az összekuszált ágyon.
Én csöndesen szeretlek,
Csak annyira, hogyha múlna,
Majd nekem is fájjon...

Reményik Sándor - Omnia mea mecum porto

Reményik Sándor: Omnia mea mecum porto

Mindenemet magammal hordozom.
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon,
Mert lélek vagyok, végtelen, szabad.
Bennem elférnek mind, kik rámhajoltak,
A fák, s a lombok - s az aluvó rét,
Bennem elférnek az élők s a holtak.

Ki vehet el éntőlem valamit,
S szegényebbé ki tehet engemet?
Mindenemet magammal hordozom,
Ha nem vesztettem el a lelkemet!
Felidézem a hegyek szellemét
És a fűszálak kicsiny lelkeit,
S megkérdezem: hány nőtt azóta még.

Nem enyém tán a házam, ha leég,
Vagy véletlenül más foglalta el? -
A kémény most már bennem füstölög,
És illatot a kert bennem lehel.
Bennem hallik az eső kopogása,
Amint veri a hű öreg tetőt.
Bennem van mindennek igazabb mása.

Bennem van mindennek a mennyországa,
Aminek temetője lett az élet,
Bennem jár az angyal a harsonával,
És hirdeti az örök üdvösséget.
Mindenemet magammal hordozom,
És ami enyém volt, enyém marad
Innen is, túl is a csillagokon.

József Attila - Tél

József Attila: Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

Weöres Sándor - Ha kérdik, ki vagy, ezt mondd

Weöres Sándor: Ha kérdik, ki vagy, ezt mondd

egynemű vagyok a széllel,
folyó sodrával,
esőcsepp hullásával,
madár röptével,
fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?
Víz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e
és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél,
a levegő nem szűnik meg,
de szél nélkül halott.
Elhullt a madár,
a teste új mezbe öltözött,
száz új alakba szétívódott –
de a röpte nem maradt meg
és el se veszett.
Többet nem is tudok magamról
és mire tudnék,
már több leszek annál,
hogysem tudhatnék bármit is.
Még nem vagyok egész
és mire az lehetnék,
már több leszek annál,
hogysem magamban lehessek egész.
Még nem is élek,
nem is fogok élni:
életnél teljesebb
leszek a holtom után.

Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.

Fernando Pessoa - Merre tart az életem, és ki viszi magával?

Fernando Pessoa: Merre tart az életem, és ki viszi magával?

Merre tart az életem, és ki viszi magával?
És miért teszem mindig azt, amit nem akarok?
Milyen sors sodor magával a vakhomályban?
S a titkos erő, mely vezet, az is én vagyok?

Sorsomnak értelme van, s formára jól szabott,
Életem célirányos – kimérve pontosan,
De döntéseim csupán pontatlan vázlatok
Tetteimről, s aki vagyok – dehogyis én magam.

Nem értem meg azt sem, amit józan ésszel teszek.
S tökéletlen vagyok, abban, mit eltökéltem.
Öröm és bánat más, mint amit érezhetek.
Megyek, s nem követ, ami belül vagyok mégsem.

Ki vagyok, Uram, füstödben és sötétedben?
És lelkemen kívül milyen lélek lelkesít még?
Miért sugalltál sejtett célt, hogy azt keressem,
Ha nem keresem, s nem mozdít semmi előrébb,

Hacsak nem tőlem mindig idegen tetteim,
És titkos sorsom, amely tetteimbe égett?
Mit ér az öntudat, ha ábránd, s nem színre szín?
Ki vagyok senkiföldjén a kezdetnek s a ténynek?

Kössétek be szemem, s vakítsátok meg a lelkem!
Káprázatok! ha titok én-magam s az élet,
Nyugtasson inkább e semmi, jobb nekem hitetlen,
S mint elfelejtett tengerpartok, álmodjam, hogy élek.

/Vaskó Péter ford./

Ady Endre - A percek aratója

Ady Endre: A percek aratója

Nem zaklatnak már a régi miértek.
Nem kérdezek már: készek a válaszok.
Miért az élet, miért a viadal?
A fene bánja.

Nyilván akarja valami vak átok.
Nagy alázattal hajtom le a fejem.
Görgessen a perc, az ő dolga bizony,
Merre, mivégre.

Csak néha-néha torzul el az arcom.
Sokallom: mégis sok az én nyavalyám.
(Ejh, mégis, mégis aratok valamit:
Hullnak a percek.)

Zajzoni Rab István - Borpohár a kedv forrása…

Zajzoni Rab István: Borpohár a kedv forrása…

Borpohár a kedv forrása,
Bús sziveknek vig pajtása,
Bor az öröm örök lángja,
Megég rajt, mi a lelket rágja.

Nem is magyar, ki jó borral
Lángérzelmeket nem forral,
Hanem marha topogással,
Gond terhével, lógva járdal.

Bor a földnek piros kedve,
Bor a szellem életnedve,
Ki nem issza, ne is igya,
Ő a föld leggyávább fia!

Ady Endre - Őrizem a szemed

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

József Attila - Tedd a kezed

József Attila: Tedd a kezed

Tedd a kezed 

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

Juhász Gyula - Dal

Juhász Gyula: Dal

Már ezután játszom
Virággal és éjjel.
Játszom az utolsó
Csókkal, reménységgel.

Játszom a jövővel
És a szerelemmel,
Az én eltört, árva,
Furcsa életemmel.

Játszom szép szavakkal,
Leányszívvel, bállal,
Fehér szemfedővel,
Fekete halállal.

Juhász Gyula – Mint az alvajáró

Juhász Gyula: Mint az alvajáró

Minden örömömben volt valami fájó,
Minden bánatomban volt valami édes,
Mint az alvajáró,
Mindig közel voltam holmi meredélyhez.

Életemben mindig volt valami álom,
S a halálközelség borzongatta lelkem,
Mint az alvajáró,
Mindig az elmúlás peremére mentem.

Szép Ernő - Csak a szívem érzi

Szép Ernő: Csak a szívem érzi

Nem érzi a halott veréb,
ha a ló a begyére lép,
csak a szívem érzi.

Nem érzi a száraz levél,
ha sárba teszi le a szél,
csak a szívem érzi.

Ha válnak néma fellegek,
nem érzik azt meg az egek,
csak a szívem érzi.

Nem érzi nyíló rózsa azt,
hogy elvesztette a tavaszt,
csak a szívem érzi.

Nem érzi azt a sárga Hold,
hogy végtől végig árva volt,
csak a szívem érzi.

Nádasdy Ádám - Siker

Nádasdy Ádám: Siker

Többet kínáljak most, vagy kevesebbet?
Szorítsalak, vagy elengedjelek?
Vagy más mezőkön elnyúlva, kezembe
fogjam fejed, hogy csöpp lehess és gyenge?
Egyáltalán, mit csináljak veled?

Talán lehetnék ugyanolyan, mint te?
Nem érdemes: minden maszkom kihűl;
folynék köréd, ragadva, mint a lekvár,
mert nem felejtem, hogy öleltelek már
igazi arccal, készületlenül.

Én derekasan ellenálltam végig,
én nem akartam barátkozni se,
sőt: magam tőled úgy tartottam távol,
mint gyufát a skatulya oldalától –
Az érintésbe én török bele.