Kosztolányi Dezső - Egyedül

Kosztolányi Dezső: Egyedül

Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.

A táj az ismeretlen mélybe kékül,
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
Én, a merész és álmodó parány.

Egyszerre az ősfélelem legyűr,
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sáppadottan fekszem itt alant.

A föld szorít, s fölém végetlenül
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
a végtelenbe nyúló kékes űr.

Ady Endre - Láttalak..

Ady Endre: Láttalak..

Láttalak a múltkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt súgtad:
Édesem, szeretlek!

Láttalak a múltkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.

Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: „Szeretlek!”

Nyikolaj Osztrovszkij - Tudod mi a bánat?

Nyikolaj Osztrovszkij: Tudod mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.

Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.

Megalázva írni könyörgő levelet,
sírdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.

Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.

Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ö meg ne tudja
mi is az a bánat.

Rozsonits Judit - Nincsenek véletlenek

Rozsonits Judit: Nincsenek véletlenek

Készül már a Tavasz,
táncra kél a Lélek,
érzékek hűs árja
takar most el Téged.
Szememen vágy leple,
testemen tíz béklyó,
Veszélyt hord ma minden
testbe költöző szó.
Mondjam? Ne mondjam?
Írjam? Ne írjam?
Színes krétákkal
táblára felrójam?
Nem kell nekem tinta,
se kréta, se szabály,
Álmot kerget bennem
a változó ár-apály.
Kívánságaimat
kötöm ma csokorba,
ébredező vágyak
oltárán áldozva.
Féken tartom magam,
ameddig csak lehet,
Véletlenre bízva azt,
amit nem lehet.
Nincsenek véletlenek