Szabó Lőrinc - Valami szép

Szabó Lőrinc: Valami szép

Egész héten köd nyomta téli
hegytetőnk: magas fellegek
fogták fazekukba a tájat
s rácsukták a fedőjüket.

Ma se mozdultak meg. De este
fent, tág körben, kinyílt az ég,
mintha egy nagy kéz felemelte
volna a fazék fedelét.

Más nem történt. A ködfal állt, és
a csöndben csak a céltalan
üveghold úszott a magasság
még üvegebb habjaiban;

de a zord táj már fölfigyelt rá,
s bámult, mint mikor a sötét
kétségbeesésnek eszébe
jut hirtelen valami szép.

Ladányi Mihály - Holnap sem

Ladányi Mihály: Holnap sem

Sejtelmes lebegés,
fájdalmas mámor,
tűnékeny pillanat,
tündöklő zápor.
Könnyező játék,
röpködő fények,
kavargó álmok,
éhező lélek.
A ma is nehéz volt,
s hiába a könnyek,
hiába törlöm le,
holnap sem lesz könnyebb.

Ady Endre - Nem élek én tovább…

Ady Endre: Nem élek én tovább…

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amíg a szivemből
Felfakad az ének;
Amíg a lelkemet
Sírhatom a dalba,
Amíg lángra gerjeszt
Ihletés hatalma;
Amíg titkos órán
Reám száll a bánat,
Feketén, komoran,
Mintha a világnak
Végzetszerű átkát
Csakis én érezném,
Tépődve annyi bús,
Megfejtetlen eszmén.

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Míg vérező szívvel
Ezernyi kétség közt
Még mindig remélek.
Míg az örök eszmét,
Míg az örök szépet
Keresem, imádom,
Míg egy ábrándvilág
Lesz az én világom,
Melyet én kormányzok,
Melyet én teremtek,
Amelyről dalaim
Annyi szépet zengnek.

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amíg szerelmemért
Szerelmet remélek;
Amíg mint eszménykép
Ragyog le szívemnek
Szentelt oltárára
A nő, a teremtés
Legszebb koronája.

Nem élek én tovább,
Nem élek csak addig,
Amíg a szívemen
Ezer kínos kérdés
Keresztül nyilallik;
Amíg nyugodalmat
Egy percre se leltem,
Amíg egy világért
Gyötrődik a lelkem.

…De ha az életnek
Piszkos, jeges árja
Magával ragadna
S kialudnék tőle
Szivem régi lángja;
Hogyha örök hitem,
Hogyha minden vágyam
Örökre elszállna
S annyi tépő kétség,
Siratott reménység
Fás közönnyé válna;
Na titkos órákon
Nem szállna szívemből,
Nem zengne ajkamon
Biztatón az ének –
Ne éljek én tovább,
Mit adhat már akkor
Énnekem az élet?!…

Török Sophie - Különös fényt láttam

Török Sophie: Különös fényt láttam

Különös fényt láttam a szemedben -
mentem utána nehéz varázsban.
Tapadtam, zuhantam, elmerültem
különös fényű szemeidben.
Azt hittem te vagy a forrás!
Azt hittem te vagy a láng
s mint bódult pille, mentem utánad.
De egyszer elfordultál ügyetlen mozdulattal
és elvesztettél egyetlen mozdulattal.
Most már tudom: nem vagy te fény se forrás,
láng és szerelem és gyönyörűség mind én vagyok!
Egy másik szempár esdekelt felém:
játszva ráragyogtam - most abban gyúlt fel
az égi édes különös fény…
Minden szem felragyog ha vágyammal
rámelegszem. Bennem van minden
oka a gyönyörnek. Én vagyok a forrás.
Magam vagyok a szerelem

Zelk Zoltán - Sirály

Zelk Zoltán: Sirály

Megyek az utcán sehova.
Megyek se ide, se oda.
De jön talán a villamos,
mely téged végre visszahoz.

Hát állok itt, hát várlak itt.
Nyitja, becsukja szárnyait
a tél, a nyár. Borul. Ragyog.
Fű voltam, mostan sár vagyok.

…Milyen ifjú a temető!
Mily zöld a tuja, a fenyő!
Az erdő már halotti váz,
de örökzöld a gyász, a gyász. 

Artur Symons - Kopogó kéz

Artur Symons: Kopogó kéz

A szívemen kopog egy régi kéz.
Bezártam ajtaját:
"Menj innen, a hangod már nem igéz,
kérlek, menj vissza hát."

"Nyiss ajtót, bús vagyok és fáradott,
éj ül a táj fölött.
Átvándoroltam éjet és napot,
s most, lásd, érted jövök."

A régi kéz kopog türelmesen,
és fájó hangja sért.
"Hát nem nyitod ki, nem vársz már te sem?
Nem kell, ki visszatért?"

"Menj, menj.Én , aki éltem, most alant
halott vagyok, halott."
„Én is” felelt a síró, tompa hang,
s a kéz elhallgatott.

Most csend van, csak a tél sír keserűn,
szél veri a dobot.
A szerelem bolyong az éjbe künn
és többé nem kopog.

Ady Endre - Elfogyni az ölelésben

Ady Endre: Elfogyni az ölelésben

Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Epében, könnyben és mézben,
Halálosan, tudatosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Ilyen nagy, halk, lelki vészben
Legyek majd csontváz, víg halott.
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.

Baranyai Máté - Aki…

Baranyai Máté: Aki…

Aki fázik kint a hidegben,
kabátot adj annak!
Aki éhezik bent melegben,
étket adjál annak!

Aki lenéz rád a magasból,
szárnyakat adj annak!
Aki felnéz rád, mert jónak tart,
irányt mutass annak!

Aki fázik, éhes –
takard be és etesd!
S aki úgy néz rád, ahogy senki még,
azt tiszta szívből szeresd!

Komjáthy Jenő - Fogadás

Komjáthy Jenő: Fogadás

Midőn a vágyak láza forr eremben
S hő fájdalomtól vérem fölbuzog,
Bár szomorú a lelkem mindhalálig:
Ajkam panaszra nyílni mégse fog.

Szent fogadásom gyönge jaj se szegje
Viselnem egyenlőn a kéjt, a bajt!
Szivembe visszaűzöm mind a zokszót,
Elfojtok minden feltörő sohajt.

Ha tépi szivem késő bánat ölyve,
Vagy gúny nyilára méltatlan sajog,
A kínok pőrölyétől összetörve:
Ajkam panaszra nyílni mégse fog.

Fejemben egy világot és szivemben
A bűnhödést hordom mindenkiér;
Fejem fölött lángnyelv, szivembe tőr van,
Menny és pokol, fény és nyomor kisér.

De bár a szívem általütve légyen,
Némán foglak viselni, ősnyomor!
Belőled, gondolatok új világa,
Támadjon égbenyúló fényszobor!

Vérezzem el bár tőrök vad hegyétől,
Bízom a lángban, mely ottfönn lobog:
Isteni dac szorítja össze ajkam,
Amely panaszra nyílni sose fog.

Márai Sándor - Az égen fönn megáll a Hold

Márai Sándor: Az égen fönn megáll a Hold

Az est, a rest festő korommal
átfesti mind,
amit nappal megrajzolt renyhe gonddal.

A rét ezüst tó, mély, a sodra fojt,
csak ennyi volt:
jártunk a nád közt és a szél dalolt.

Sok ablakon benéztem érted én,
nyisd a szemed,
mert vak szemem nem érte még a fény.

Sok éjszakába hívtam a neved,
hallgatni jó,
nézd, sétál a Hold a világ felett.

Az égen akkor fönn megáll a Hold,
csak ennyi volt:
fejem fejedre lassan ráhajolt.

Papp Viola - Hogyha…

Papp Viola: Hogyha…

Hogyha fűszál leszel,
én leszek a zápor,
langyos cseppjeimmel
ölellek, ha fázol.

Hogyha én ház leszek,
te leszel az ablak,
szabad utat adsz majd
a napsugaraknak.

Hogyha galamb leszel,
én leszek a fészek,
melegítem neked,
hazavárlak téged.

Hogyha penge leszek,
te leszel a kenyér,
enni adunk annak,
aki hozzánk betér.

Hogyha bánat leszel
én leszek a könnyed,
sűrű köddé válok,
legyen neked könnyebb.

Hogyha ember leszek,
te leszel a párom,
ha elhagy a világ,
egyetlen barátom.

Hogyha vándor leszek,
te leszel az eresz,
védsz majd a vihartól,
ameddig csak lehet.

S hogyha te rab leszel
leszek a kalitka,
kitárom ajtómat,
soha ne nézz vissza.