Komjáthy Jenő - Fogadás

Komjáthy Jenő: Fogadás

Midőn a vágyak láza forr eremben
S hő fájdalomtól vérem fölbuzog,
Bár szomorú a lelkem mindhalálig:
Ajkam panaszra nyílni mégse fog.

Szent fogadásom gyönge jaj se szegje
Viselnem egyenlőn a kéjt, a bajt!
Szivembe visszaűzöm mind a zokszót,
Elfojtok minden feltörő sohajt.

Ha tépi szivem késő bánat ölyve,
Vagy gúny nyilára méltatlan sajog,
A kínok pőrölyétől összetörve:
Ajkam panaszra nyílni mégse fog.

Fejemben egy világot és szivemben
A bűnhödést hordom mindenkiér;
Fejem fölött lángnyelv, szivembe tőr van,
Menny és pokol, fény és nyomor kisér.

De bár a szívem általütve légyen,
Némán foglak viselni, ősnyomor!
Belőled, gondolatok új világa,
Támadjon égbenyúló fényszobor!

Vérezzem el bár tőrök vad hegyétől,
Bízom a lángban, mely ottfönn lobog:
Isteni dac szorítja össze ajkam,
Amely panaszra nyílni sose fog.