Artur Symons - Kopogó kéz

Artur Symons: Kopogó kéz

A szívemen kopog egy régi kéz.
Bezártam ajtaját:
"Menj innen, a hangod már nem igéz,
kérlek, menj vissza hát."

"Nyiss ajtót, bús vagyok és fáradott,
éj ül a táj fölött.
Átvándoroltam éjet és napot,
s most, lásd, érted jövök."

A régi kéz kopog türelmesen,
és fájó hangja sért.
"Hát nem nyitod ki, nem vársz már te sem?
Nem kell, ki visszatért?"

"Menj, menj.Én , aki éltem, most alant
halott vagyok, halott."
„Én is” felelt a síró, tompa hang,
s a kéz elhallgatott.

Most csend van, csak a tél sír keserűn,
szél veri a dobot.
A szerelem bolyong az éjbe künn
és többé nem kopog.