Ernest Hemingway - Soha ne légy szomorú

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú 

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg, 
s ne keseredj el, ha nem találod helyed. 
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak, 
előfordul néha, hogy nehezebben halad. 

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad, 
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat. 
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad, 
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad. 

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, 
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat. 
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd, 
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed. 

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed, 
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed. 
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd: 
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Buda Ferenc - Botladozom…

Buda Ferenc: Botladozom…

Botladozom mint a részeg
alig látok pedig nézek
buta lábam meg-megtorpan
mint hajszolt állat a porban
szaladnom kell futni menni
s velem együtt fut a semmi
s velem együtt fut a minden
világ verdes a szivemben
kín-gondjaim omló füstje
szemem csípi forrón sütve
s arra késztet hogy köhögjek
és a könnyem sose jön meg
s röhögöm a magam kínját
s röhögöm a mások kínját
pedig úgy fáj majd szétcsattan
józan eszem vas-agyamban
Nem akarok menekülni
s nem akarok lemerülni
de ha fázom a hidegben
hadd bújjak meg szivetekben
Ne nyúljatok a haraghoz
szorítsatok magatokhoz

Cserényi Zsuzsanna - Ha akarod

Cserényi Zsuzsanna: Ha akarod

Mától én rajzolok csillagot
A takaród minden sarkára,
Ha akarod.

Mától én vigyázom a napot
Ott az égen, a felhők fölött,
Ha akarod.

Én fújok szelet, csendeset
Vagy rombolót, dühöngőt.
Gyújtok apró tüzeket, vagy
Borítom lángba a hegyeket,
Beültetem fával a sivatagot,
S visszafelé folynak a folyók,
Ha akarod.

Bejárom veled a világot,
Letépek minden virágot,
Élek békében, boldogan
Vagy mindenért harcolok,
Ha akarod.

Mindenhol ott leszek
Add hát a két kezed
Átölellek és hallgatok
Ha akarod.

Bölcskei Gusztáv - Lelked, ha fázik…

Bölcskei Gusztáv: Lelked, ha fázik…

Ha hideg van fázol, kabátot veszel,
szabad nyakadra, meleg sálat teszel.
Dermedő ujjaid pamut kesztyű védi,
kalap a fejed, ha a szél hajadat tépi.
Viszont… ha lelked fázik, és megfagyott
hiába a test, mit az Isten rárakott
üveges, rideg lesz a tekinteted
nem veszed észre, ha a boldogság integet.
A lelket mi melegíti? – a szeretet
olyan mint a tűz, kialszik ha nem dédelgeted.
Bezárul, akkor már hiába minden, árva
fázik csak, a megváltó szeretetre várva.
Ne panaszkodj akkor! – csak te tehetsz róla
hagytad, a gyűlölet rideg sötétbe tiporja
lelked, hát segíts magadon!
Hagyd az utat, a szeretetnek szabadon!

Várnai Zseni - Csodák csodája

Várnai Zseni: Csodák csodája

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítanám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!.

Sohonyai Attila – Menedék

Sohonyai Attila: Menedék

Építek neked magamban
egy barlangot;
oda bújj, ha rosszak a napok.
S ha felépültél, olykor
te leszel menedéke annak,
aki én vagyok.

Kassák Lajos - Négy sorok

Kassák Lajos: Négy sorok

I.

Te vagy az, aki után lámpással futottam.
Te vagy az, akit vakon is megtaláltam.
Te vagy az, akiért érdemes az élet.
Te vagy az, akibe egyszer majd belehalok.

II.

Ó szerelem milyen szesszel itattál meg engem.
Ó szerelem börtönbe zárnak a te karjaid.
Ó szerelem egyképp csúnya vagy te és gyönyörű.
Ó szerelem eltakarom előtted az arcom.

III.

Kedvesem mosolyáért dicsérlek, ó Élet.
Kedvesem ízével érinted az ajkam.
Kedvesem ágyát te veted meg előttünk.
Kedvesem mérgezi meg a borod, ó Élet. 

Rakovszky Zsuzsa - Elmegyek

Rakovszky Zsuzsa: Elmegyek

Mert elapadt az életem
mindenemet a tűzre vetem
és elmegyek innét

Szétszálazni a bonyolultat
nincsen erőm már folytatni a múltat
álmomban fogaim mind tenyerembe hulltak
hát elmegyek innét

Mint a macska az egeret
lesem: szaporodnak az égi jelek
foltok a napban árvizek
mutatják: elmegyek innét

Mint a macska a madarat
lesem: minden jel egyfelé mutat
tudom hogy kő kövön majd nem marad
hát elmegyek innét

Minden szilárd egyensúly
minden erős szerelmem szívemen súly
kőfal mely harsonáktól meg nem indul
hogy elmehessek innét

De minden fölborult egyensúly
szikla mely barlangszáj elől kifordul
por száll a fényben, sarokvas csikordul
és én elmegyek innét

Por száll, homok pereg
Mindent, ami voltam, a tűzre vetek
míg végre egészen könnyű leszek
és elmegyek, elmegyek innét.

Szabó Magda - Kinek már álma sincs

Szabó Magda: Kinek már álma sincs

Rólad, terólad. Míg erőm tart,
s a lopott pillanat szabadsága
szavakra bomlik, megnyitja torkomat.
Ó, hadd kiáltsam messzire,
mi vagy nekem e súlyos ég alatt!

Talán utólszor. Mert a nappal
kiszopja csontjaimat,
mert ébren várom, a hegyen
hogy gázol át a virradat.

Kinek már álma sincs, meddig tart élete?
E test meddig lesz még erős?
Itt lassan-lassan minden ismeretlen,
csak a halál, meg te vagy ismerős.

Hogy írjon verset, aki fél?
Hogy írjon verset, aki fáradt,
hogy írjon, aki nem remél,
ki úgy tölti az éjszakákat,
hogy mire új reggelre kél,
várja, valaki nekitámad?

Dsida Jenő - Én hívlak élni

Dsida Jenő: Én hívlak élni

Hallgasd meg mit suttog az élet,
élni hív újra meg újra téged.
Ne nézz vissza a sáros útra,
legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet
szemed kékjében égjen a fényed..
Lásd meg végre, hogy szeretnek
még akkor is, ha nevetnek,
hisz mosolyt te csalsz arcukra,
ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,
hisz erőre így találsz.
S mi most bánatot okoz
később nem lesz rá gondod.

Hidd el jól tudom, hogy fáj,
de hinnünk mindig muszáj.
Fogd a kezem, ha úgy érzed,
hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,
ne sírj azon, mit meg nem tettél.
Gyere velem, én hívlak élni
vérző szívvel is remélni…

Kassák Lajos - A szerelem körhintája

Kassák Lajos: A szerelem körhintája

Megyünk a fényben merre és kihez
nem tudjuk. Köröttünk bőségét ontja
a nyári táj beérett kertek csöndje.

Halni lenne jó mondtad az este
s hogy ballagunk a virágos réten át
virág vagy magad is nyíló virág.

Bennem élsz most én tebenned élek
s ha szétönti sötét vizeit az éj
szárnyak és vitorlák nélkül az űrben
egy csillag felé szállunk önfeledten.

Ismeretlen szerző - Akarom

Ismeretlen szerző: Akarom

Akarok, szemeid tüzében égni.
Akarok, orcád mosolyából kapni.
Akarok sétálni fák alatt, bőröd illatát érezni,
És NEM! Nem akarok, nélküled létezni.

Akarom, végigjárni utam, mi nekem lett szánva,
Mert te is ott vagy az úton, karjaid kitárva.
Leborulok lábaid elé, csak szemeim emelem arcod felé,
Nincs ember, ki gyönyörű emlékeim elvehetné.

Akarok minden percet, mit tőled kaphatok,
Nálad nélkül, lélekben is koldus vagyok.

Hajótörött vagyok a tengeren,
Vízbe dobott palackba nem írtam semmit, csak bánatomat leheltem.
Ha valaki egyszer megtalálja, s kinyitja,
Hallja a szívem, mi kettészakadt, mert hiányodat nem bírta.

Miközben büszke és boldog vagyok, hogy megismertelek,
Lelkembe jeges karmok karcolnak jeleket.
Mélyen felszántva húznak árkokat,
Te belevetsz egy magot, mely kikelve, megmutatja arcodat.

Kínoz a félelem, hogy véget ér,
Nem teljesül, mit szívem remél.

Mit adhatnék én neked, mit más nem adhat meg?
Cifra palotát, díszes ruhákat nem, csak a szívemet.
Egy szívet, mely nélküled nem egész,
De ha mégis kell neked, elkísér, bármerre mész.

Míg, nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok,
Úgy tettem, mint ki még nem látta a ragyogó napot.
Csukott szemmel jártam egy ragyogó világban,
Melyet akkor vettem észre, mikor rád találtam.

Őszi erdő is kívülről szép, de mégis haldoklik, aludni készül,
Mit mutatok fel, ha holnap nálam pihen meg a halál, mit hagyok emlékül?

Mint a vizét vesztett patak, mint félrerúgott kő,
Úgy érzem magam, s hiányod is egyre nő.
Halott lelkemről lehull a szemfedél,
Mikor újra láthatlak, a te lelked is bennem él.

Gyóni Géza - Mélységben

Gyóni Géza: Mélységben

Oly mélyen bent vagy a szivemben,
Mint mély ó-kútban a hold képe.
Néztél már mély kutak vizébe?

Oly mélyen bent vagy a szivemben,
Mint mély veremben est sötétje.
Néztél már vén verembe félve?

Oly mélyen bent vagy a szivemben.
Hogy tudtál olyan mélyre szállni!
Most, látod, nem tudsz kitalálni.

Móra Ferenc - Köszönöm, hogy Te vagy

Móra Ferenc: Köszönöm, hogy Te vagy

Köszönöm, hogy te vagy.
Az órát köszönöm,
Amelyben fényül nyert e
Világtalan világ,
Köszönöm, hogy kezed
Kinyújtottad felém,
S árnyául elfogadtál sugárzó
életednek…

Wass Albert - Álomtündérhez…

Wass Albert: Álomtündérhez…

Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtlen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
A bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme-Krisztus után,
S hogy az igazság sugározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
Vittél a béke messze csillagára.
Féltem. . . kezed kezembe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen neved!

Pilinszky János - Átváltozás

Pilinszky János: Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál. 
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Becher Zita - Perpetuum mobile

Becher Zita: Perpetuum mobile

Szürke fénybe bújt a bánat.
Hajnal óta kergetem.
Meg-megállva tart a játék
át a téren, kerteken.

Át az utca mocska síkján,
át a hídon, parkokon,
át a sárga háztetőkön,
át az árva sarkokon.

Néha, néha visszanéz rám,
incselődik szüntelen.
Én meg egyre űzöm, űzöm,
vak futásom sürgetem.

Végre lassít, meg se mozdul.
Csendes a víz, úgy ragyog,
sima tükre fogva tartja.
Mert a bánat én vagyok.

Juhász Gyula - Nyáréji éberség

Juhász Gyula: Nyáréji éberség

Benn gyertyafény, künn csillagfényes éjjel,
Kapunk tövén elfojtott szenvedéllyel
Csókok dalolnak szépen, csöndesen.
Én hideg párnán ringatom fejem
És olvasok. A szavak összevesznek,
Szavakból vágyak lesznek
S vágyaktól oly nehéz az ágyam.
Ki olvas most a nyári éjszakában?
Ki gondol most rég elszállott igékre,
Latin bölcsességre?
Mikor kinézhet az égi mezőre,
Hol a szerelmes csillagpárok járnak,
Mikor kileshet a remegő zöldre,
Melynek árnyán a csókok muzsikálnak?
Csak én legyek az olvasó, a bölcs, én,
Csak engem érdekeljen régi törvény,
Mikor örök törvénye szól a vérnek
S csók és csillag beszélnek?
De engem már megcsaltak tavaszok
És megvettek már korai fagyok.
És olvasok, olvasok, olvasok.
Künn csillag ég és benn a könny ragyog,
Csak olvasok.

Gámentzy Eduárd - Legyél te

Gámentzy Eduárd: Legyél te

Legyél te sóhaj,
S én vigasz!
Vagy görcsberándult torz grimasz,
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz.

Legyél te mosoly,
Én a könny!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya,
Én a tűz!
Kit olthatatlan vágya űz.
Két végén égő szörnyű tánc,
– Kegyetlen, gyönyörű románc…

Juhász Gyula - Mindig…

Juhász Gyula: Mindig…

Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.

Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem.

Aranyosi Ervin - Mondd ki!

Aranyosi Ervin: Mondd ki!

Mondd, mit ér a szó, ha nem hagyja el ajkad?
Ha sose mondod ki, hogy nem így akartad?
Bocsánatot kérni nem hagy büszkeséged,
s lelkiismereted furdal egyre téged.

Miért nem ismered el, amikor hibázol,
mikor sértő szavad más lelkébe gázol?
Ha nem úgy akartad, nehéz visszaszívni?
A súlyát cipeled, s bizony nehéz vinni!

Miért nem érzel hálát, mikor mástól kaptál,
mikor édes mézzel telik meg a kaptár.
Boldog pillanatért miért nem hálás lelked?
Az élet csodáit meg kell ünnepelned!

Ha szeretsz valakit, miért nem mondod hát ki?
Szereteted rajtad nem biztos, hogy látni!
Ha szeretsz valakit, nézz mélyen szemébe!
Mondd ki, hogy szereted, s tedd lelked kezébe.

És ha szerelmes vagy, ne spórolj a szóval!
Kevés, ha a szádat elhagyja egy sóhaj.
Mondd naponta százszor: – Kedvesem, szeretlek!
Hadd tudja, érezze az, akit szeretnek!

Balázs Béla - Szeretnélek megvédeni tőlem

Balázs Béla: Szeretnélek megvédeni tőlem

Szeretnélek megvédeni tőlem,
Ölbe kapni s elfutni előlem
Valahová messze.
Két karomba rejteni a vágyad,
Térden állva őrizni az álmod,
Hogy velem ne álmodj.

Szeretnék el, messze a jövőbe
Futni veled, hogy akkor is győzve
Még szeressük egymást.
S néha rólam emlékezni csendben
És csendesen elsiratni engem:
Egy régi barátot.

William Butler Yeats - Ha ősz leszel s öreg

William Butler Yeats: Ha ősz leszel s öreg

Ha ősz leszel, s öreg, s est közelít,
S tűz mellet bólongsz, vedd le könyvemet,
S olvass, lassan, s álmodd vissza szemed
puha tekintetét, s mély árnyait;

s hogy hányan szerették, az ifjúság
gyönyörét benned, hazug s hű szívek;
de egy férfi zarándok lelkedet
szerette, s romló arcod bánatát;

és suttogd el, búsongva, míg a rács
izzik, hogy szökött meg a szerelem,
s hogy vonta, túl az égi hegyeken,
arcára a csillagok fátyolát.

Srek Zsuzsanna - Csenddel szeretlek

Srek Zsuzsanna: Csenddel szeretlek

Csenddel szeretlek.
Néha csak a puha szellővel,
s a nap aranyával küldöm neked
Néha csak betakarlak, ha napközben elalszol
Néha becsúsztatom kezemet kezed melegébe
Néha csak hallgatlak,
s megértem vágyaidat és álmaidat
Néha csak ott vagyok.
Csendben szeretlek.

Fernando Pessoa - Egy pillanat volt tán

Fernando Pessoa: Egy pillanat volt tán

Egy pillanat volt tán,
Mikor rátetted
A karomra,
Egyet mozdulván
Fáradt módra,
Mintsem tétován
A kezedet,
És visszahúztad.
Vajh, éreztelek?

Bár emlékszem rá
Él derengve még
bennem az emlék,
Testem őrzi rég
Azt, hová kezed
Ért, a helyet.
Célja kell legyen
Mégis rejtelem,
Mert csak rebbenet!…

Semmi ez, tudom,
Oly országúton,
Mint az élet,
Számos dolog van,
Mit ész se mérhet…

És tudom-e én,
Mikor kezedet
Megérezvén,
Meg hozzám térve
Egy ici-picit
Szívem is érte
Nem volt-é ez új
Ritmus a térben?

Mintha csak úgy
Önfeledten
Fogtál volna meg,
Hogy megvalld nekem,
Mi titkot jelent,
Könnyűt s hirtelent,
Miről nem sejted,
létezik vagy sem.

Így mond a szellő,
Hogy lombot rázogat,
Valami nem
Kifejezhető
Boldogságosat.

Aranyosi Ervin - Megítélés

Aranyosi Ervin: Megítélés

Akarj rólam többet tudni!
Ne másokat kérdezz!
Légy kíváncsi a lelkemre,
kell, hogy velem érezz!

Mástól rólam sokat halhatsz,
de igaz-e minden?
Amíg nem járta utamat,
rálátása sincsen.

Megítél, szűrön át vizsgál,
saját szemmel lát csak.
Amit gondol életemről,
hidd el, az csak látszat.

Én sem tudom, milyen vagyok,
pedig bennem élek.
Szembe nézni önmagammal
én magam is félek.

Pedig jó lenne ismerni,
s önmagamat adni!
Azt, aki a lelkemben él
bátran elfogadni!

Megmutatni a világnak,
hogy valóban lásson!
Ne ítéljen könnyelműen
és nehogy elásson!

Mert hát vagyok, aki vagyok,
egy testbe zárt szellem,
külvilágát tapasztaló,
alakuló jellem.

Te is formálsz, én is téged,
– kövek mederágyon –
ezért vagyunk ennyi félék
ezen a világon…

Wass Albert - Búcsúdal

Wass Albert: Búcsúdal

Ma nagyon csókolj,
nyíljék ki lelked legszebb csók-virága:
ma csókolsz utoljára.
Ma nagyon szeress,
égjen ki lelked legforróbb sugára:
ma szeretsz utoljára.
Holnap gyűlölni fogsz.
Holnapra elmegyek.
Csak átkaid kísérnek,
S a jajgató szelek.
Ma nagyon csókolj,
nyíljék ki lelked legszebb csókvirága:
ma csókolsz utoljára.

József Attila: Ködből, csöndből

Nem várom már az életet.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.

S ha nem lehet, akkor sehogy,
Ha sok a nap, hát soká fogy.

Két szememből a nap kivész.
Már csupán a lámpába néz.

Ha tűz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.

Aki megbánt, én nem bántom.
Aki sajnál, nem sajnálom.

Örülhetnek a hadnagyok.
Mert én már éhes sem vagyok.
Történt valami énvelem,
De nem halál s nem türelem.

Rúgtak itten, rúgtak ottan
S egyszer mégsem káromkodtam.

Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.

És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,

Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.

A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.

Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.

Iszonyatos, nagy bosszú ez,
Várni, várni, míg vége lesz.

S tudni, vannak így még többen,
Mígnem valaki megdöbben,

Míg valaki föl nem ordít,
Ködből, csöndből föl a holdig,

Föl a pestishez magához!
Aki irtózattal átkoz,

Megátkoz ebtartót, ebet
S legelőször is engemet.

József Attila - Hull a levél…

József Attila: (Hull a levél…)

Hull a levél a fáról,
Elmegyek én e tájról,
Elmegyek én messzire,
El a világ végire.

Nékem nincs még szeretőm,
Nem adott a Teremtőm.
Elmegyek hát keresni,
Szeretnék már szeretni.

Őri István - Néha túl sok az élet

Őri István: Néha túl sok az élet

Néha túl sok az élet
túl sok a könyörgés
a kimondott szavak
a hasztalan beszéd
néha jó lenne megpihenni
valaki karjában csendben lenni
valaki illatán elbódulni
mákonyos örök álomban
valakit megtalálni
s többet fel sem ébredni
mert minek?
a további szavaknak
a további hazugságoknak
ígéreteknek
fogadkozásoknak
melyeket úgy sem tartok be
mert nem lehet betartani őket.

Néha jó lenne
ránézni valakire
s ő visszanézne –
semmi több –
néha jó lenne hinni
hogy ez eljön egyszer
néha jó lenne álmodozni
léhán, felelőtlenül
néha jó lenne
játszani az élettel
táncra perdülni vele
könnyedén, boldogan
néha jó lenne azt hinni
hogy az élet ilyen
s majd fogunk
táncolni is
néha jó lenne
hinni és remélni
néha jó lenne –
élni.

Néha jó lenne
nem ilyesmiket írni
néha jó lenne
csak sírni
csak sírni
néha jó lenne
Istentől valamit kérni
nem sokat
csak annyit:
Uram, könyörülj rajtam
s engedj élni!
Néha túl sok az élet
s mégsem hagyom abba
görcsösen élek
ragaszkodom ahhoz
ami nem is az enyém
s ami csak por a porból
s egy kis lélek
mely remél.

Néha szeretnék
melletted lenni
nem lángolni, nem égni
nem szeretni
nem térdelni előtted
és vallomást tenni
csak nézni szép szemed
érezni illatod
s hallani lélegzeted
midőn a láthatatlan lég
benned életet teremt
csak nézni…

s akkor
könnyebb lenne az élet
akkor kicsit érezném
hogy élek
akkor az ima is erővel telne
s a könyörgés igazabb lenne

akkor…

akkor…

mikor?…

Radnóti Miklós - Sem emlék, sem varázslat

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.

József Attila - Egyedül

József Attila: Egyedül

Egyedül fogok élni a világon.
Egyedül, egyedül, soha nem lesz párom.

Nem lesz soha párom, aki vígasztaljon,
Aki szenvedésben csókot csókra adjon.

Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok
Aki büszke arra, hogy mellette állok.

Aki míg én alszom őrködik könnyezve,
És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.

Aki szeret engem, aki meghal értem
S még akkor is szeret örök-visszatérten.

S nem fog borulni le rám senkise sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.

József Attila - Keresek valakit

József Attila: Keresek valakit

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak – majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak –
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmit se látok –
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

Szőcs Kálmán - Te is tudod

Szőcs Kálmán: Te is tudod

Esik eső,
Szakad, szakad
Szeretnélek,
De nem szabad.

Te is tudod,
Tudom én is
Nézzük egymást
Mégis, mégis.

Törvény, szokás,
Szabott szabály,
Ajtó, asztal,
Ház a határ.

Te is tudod,
Tudom én is
Várjuk egymást
Mégis, mégis.

Beborul, és
Kinyíl az ég,
Minden éjjel
Megyek eléd.

Te is tudod,
Tudom én is
Messze vagyunk
Mégis, mégis.

Noszlopi Botond - Mondj valamit

Noszlopi Botond: Mondj valamit

mondj valamit amitől
elhiszem, amit
hinni akarok,
hogy elmúlni könnyű,
lenni nehéz,
közhely, tudom, tudod.

hagyd életben
ami hagyható,
egy kis hazugság,
egy fél talpnyi való
legyen a vigasz,
ha vigasz kell,
bár nem kell.

mert erősek vagyunk
és eszelősek.
csak az őrült éli túl
ha minden megvadul
körötte s
tények viaszfalát
egy álom szabja át,
ettől lesz erős és
még erősebb.

mondd ezt,
mondd hogy
minden rendben.
mondd, hogy
ne mondjam,
hogy mit mondjál bennem.

Juhász Gyula - Epilógus

Juhász Gyula: Epilógus

A vágyak bágyadt hegedűjén
Gyászindulót húzok neked.
Fáradt ujjakkal, tört vonóval
Belesírom mély lelkemet.

Elhantolt álmaim zokognak
A horpadt öblű hegedűn
És könnyeim, az eltitkoltak
Hullnak a húrra keserűn.

Fejem a hegedűre hajtom
És szívem belétemetem,
Most olvad, mint a gyöngy a borban,
Egy dallamba az életem.

A vágyak bágyadt hegedűjén
Elhal a legszebb nóta ma,
Örvénylő mély tenger-szemedbe
Szédül utolsó dallama!

Vörösmarty Mihály - A merengőhöz

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz
(Laurának)

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

Kosztolányi Dezső - Egyedül

Kosztolányi Dezső: Egyedül

Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.

A táj az ismeretlen mélybe kékül,
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
Én, a merész és álmodó parány.

Egyszerre az ősfélelem legyűr,
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sáppadottan fekszem itt alant.

A föld szorít, s fölém végetlenül
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
a végtelenbe nyúló kékes űr.

Ady Endre - Láttalak..

Ady Endre: Láttalak..

Láttalak a múltkor,
Mosolyogva néztél,
Éppen úgy, mint akkor,
Mikor megigéztél.
Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor azt súgtad:
Édesem, szeretlek!

Láttalak a múltkor,
Mosolyogva néztél,
Gyönyörű vagy most is,
De meg nem igéztél.

Vérpiros ajkaid
Mosolyogni kezdtek;
Olyan bájos voltál,
Mint mikor hazudtad
Ezt a szót: „Szeretlek!”

Nyikolaj Osztrovszkij - Tudod mi a bánat?

Nyikolaj Osztrovszkij: Tudod mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.

Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.

Megalázva írni könyörgő levelet,
sírdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.

Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.

Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ö meg ne tudja
mi is az a bánat.

Rozsonits Judit - Nincsenek véletlenek

Rozsonits Judit: Nincsenek véletlenek

Készül már a Tavasz,
táncra kél a Lélek,
érzékek hűs árja
takar most el Téged.
Szememen vágy leple,
testemen tíz béklyó,
Veszélyt hord ma minden
testbe költöző szó.
Mondjam? Ne mondjam?
Írjam? Ne írjam?
Színes krétákkal
táblára felrójam?
Nem kell nekem tinta,
se kréta, se szabály,
Álmot kerget bennem
a változó ár-apály.
Kívánságaimat
kötöm ma csokorba,
ébredező vágyak
oltárán áldozva.
Féken tartom magam,
ameddig csak lehet,
Véletlenre bízva azt,
amit nem lehet.
Nincsenek véletlenek

Sylvester Anita - Csillagok csöndje

Sylvester Anita: Csillagok csöndje

Nem kopogtatok,
csak belépek halkan szíved ajtaján,
mert mióta érkezésemet tudod,
nyikorgó zsanéron tárva-nyitva áll.

Csak megjövök,
úgy, ahogy sorsunk könyvei rejtik
utam feléd irányuló vektorát,
és lelkünk ezernyi apró rezdüléseit.

Benyitok hozzád,
mert ez a hely, mi otthonom lehet,
szegényen, kopottan, ahogy vársz rám,
közös árvaságunkat viselve veled.

Ne félj, kedvesem,
napunk elűz tőlünk minden árnyat,
fényében lobog bennünk a szeretet,
sebeinken többé semmi sem fájhat.

Nem kopogtatok

Bodnár Éva - Őrizd meg!

Bodnár Éva: Őrizd meg!

Amikor az álmok
mind eltűntek,
az emlékekre
vigyázz, kérlek,
meg ne kopjanak!

Úgy hozzák el
biztos menedéked,
ahogy lángra lobban
a csontszáraz alom:
pillanat alatt.

Alázattal gondolj
a múltra, az időre,
mely begyógyítja
a szívben lüktető
fájó sebeket,

de soha ne sürgesd!
Várj sorodra.
Az idő magát
fel nem emészti,
el nem veszítheted.

A régi emlékek –
tarka kövek,
mozaik darabok.
Színükben rejlik
az igazság.

Őrizd meg őket
mint értékes kincset,
mint írott könyvet,
hogy még sokan
olvashassák!

Amikor az álmok
mind eltűntek,
az emlékekre
vigyázz, kérlek,
meg ne kopjanak!

Úgy hozzák el
biztos menedéked,
ahogy lángra lobban
a csontszáraz alom:
pillanat alatt.

Alázattal gondolj
a múltra, az időre,
mely begyógyítja
a szívben lüktető
fájó sebeket,

de soha ne sürgesd!
Várj sorodra.
Az idő magát
fel nem emészti,
el nem veszítheted.

A régi emlékek –
tarka kövek,
mozaik darabok.
Színükben rejlik
az igazság.

Őrizd meg őket
mint értékes kincset,
mint írott könyvet,
hogy még sokan
olvashassák!

György Emőke - Ragaszkodom

György Emőke: Ragaszkodom

Foggal, körömmel,
ragaszkodom hozzád.
Búval, örömmel
csókolom az orcád.
Testtel, lélekkel,
beléd kapaszkodom.
Így érek égig el,
addig rugaszkodom.
Csenddel, szavakkal,
megrakodva megyek.
Érzéssel, vággyal,
mindent érted teszek.
Szelíd nézéssel,
kérlek én most arra,
hegyes fülekkel,
Figyelj a szívhangra!
Lennék örökre,
életednek fogja.
Fogadj örökbe!
Ha Isten akarja.
Utolsó vérig,
kezedet szorítva,
az úton végig,
tőled boldogítva.
Foggal, körömmel,
ragaszkodom hozzád.
Búval, örömmel,
csókolom az orcád…

Aranyosi Ervin - Az út végén…

Aranyosi Ervin: Az út végén…

Vajon az út végén, mi fog engem várni?

Kérdésre a választ, megfogom találni?

S addig vajon engem majd milyen út vezet?

Félelem-göröngyös, szépen kikövezett?

Szeretet vezet majd, vagy düh, harag, átok?

Magányosan megyek, vagy lesznek barátok?

Mennyi-mennyi kérdés. Tudatlan a lélek?

Keresem a választ, utamon, míg élek!

Visszanézni nem kell, nem segít a múltam,

ami lényeges volt, talán megtanultam.

Magam mögött hagyom, szívből megbocsátok,

mert a múlt súlyával csak magamnak ártok.

Csak a mában élek és teszem a dolgom,

amint felmerülnek gondjaim, megoldom.

A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle,

vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle.

És ha majd egy napon az út végéhez érek,

majd angyalok várnak, csupa kedves lélek.

Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem,

csak emberként élnem, s őszintén szeretnem!

Váci Mihály - Nélküled

Váci Mihály: Nélküled 

Elmúlnak így azt estjeim,
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled
szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-le hullom, de sóhajom
utánad ­ felemel.

Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.

József Attila - A szemed

József Attila: A szemed

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Mint ifju pásztor künn a messzi réten
Subáján fekve méláz fényes égen
S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S már fenyves szívem zöldje nem örök.
Galambok álma, minek jössz elébem?
Forró csöppekben gurulnak az égen
S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S a vér agyamban zúgva dübörög.

Erdős Olga - Januári hajnal

Erdős Olga: Januári hajnal

Lágy, puha sorokat
szeretnék rólunk írni,
hóba süppedt lábnyomokat
a csendben, akár
január első hajnalán,
mikor a pelyhes utcán
hazafelé tartva csupán
ketten vagyunk.

Ujjaink kesztyűtlen
kapaszkodnak össze, érzem
sorsod lenyomatát tenyeremben
a többi kusza vonal között,
és én is ott lüktetek már végleg
kézfejeden húzódó ér
kék boltíve mögött.

Keresztury Dezső - El ne feledd

Keresztury Dezső: El ne feledd

El ne feledd soha, amit ígértek
szülők, barátok, költők, iskolák:
hogy kedves, okos, szép, igaz s tiéd lesz,
mit álmaidba szőtt a szomju vágy;

s a gúzst se aztán, a lárvája-tépett
valót, az ellened-rideg világ
kezét: bírákul a gonosztevőket,
s a kést, mely hited erét metszi át; –

de azt se, hogy volt pár pillanatod,
mely a lét mocskából felragadott
a mindenséget hordó csillagokra;

az orvos időt, mely emlékké oldja,
amit a kín lelkedbe égetett.
Különben nem bírnád az életet.

Ady Endre - Csókokban élő csóktalanok

Ady Endre: Csókokban élő csóktalanok

Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.

Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.

Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmívelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.

Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.

Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.

Hermann Hesse - A magány

Hermann Hesse: A magány

Egy erős szellem terjesztette szét
A hegyek fölött nagy, fehér kezét.

Tekintetének fénye rám mered,
De én nem félek: nem bánt engemet.

Fekete mélyben bukkantam reája.
Magas csúcsokra csalogat ruhája.

Mély álmaimból gyakran keltem én.
Játszom az élet s halál ösvenyén.

S órákon át, míg szívem fájt nekem,
A hegyi úton lassan járt velem.

És hűvös kezét áldón tette ottan
Hő homlokomra és én – megnyugodtam!

Juhász Gyula fordítása

Juhász Gyula - Magányos úton…

Juhász Gyula: Magányos úton…

Magányos úton építek egy házat,
Betérhet hozzám, aki erre fárad,
Aki dalolva, virágot keresve,
Eltéved a mély életrengetegbe.

És őszi estén, míg az avar sír majd
S utolsó szirma hull a rózsáimnak,
Magányos vándor, múltakba révedve,
Emlékezik majd egy tündérszigetre.

És hírt hoz nékem élet tengeréről,
A csodaszépről, távoli tündérről,
Kit idevárok és aki nem jő el,
Csak egyre szépül a szálló idővel.